Brutális mértékben drágult tavaly a Tesla legnagyobb riválisa – de milyen lesz 2021?

Zakár Tivadar
Portfóliómenedzser, SPB Befektetési Zrt. – Forbes.hu

Brutális mértékben emelkedett a Tesla legnagyobb riválisaként számon tartott kínai Nio részvényeinek ára 2020-ban: az elektromos autókat gyártó cég árfolyama 3,5-ről 48,74 dollárra, azaz majdnem tizennégyszeresére drágult tavaly. Ez után – talán nem meglepő módon – idén februárban 27 százalékot esett a részvényárfolyam a korábbi csúcsértékéről. Vajon buborék vagy csupán korrekció az, amit a Nio produkált, és milyen lesz a folytatás 2021-ben?

A Nio magyar idő szerint hétfőn este publikálta negyedik negyedéves számait, amik nagyon vegyes képet mutatnak. A negyedév a végső eredmény sorokon gyengébb az elemzői konszenzus várakozásainál, ugyanakkor érdemes alaposabban is szemügyre venni a számsorokat.

Kína a villanyautó-piac központja

Az iparág hátteréről tudni érdemes, hogy Kína a világ legnagyobb lítiumtermelője, a globális kínálat 60 százaléka felett diszponál (ezzel szemben az Egyesült Államok a világ lítiumellátásának mindössze 2 százalékát adja), emellett a kelet-ázsiai ország ellenőrzi a vegyikobalt-piac 62 százalékát, továbbá a lítiumion-akkumulátoros technológia főbb elemeit is Kína birtokolja, ahol ráadásul helyzeti előnye van a részben állami tulajdonú autógyártónak.

Kínában az elektromos autózás stratégiai jelentőségű, amit az is jól mutat, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint világszerte itt van a legtöbb otthoni és munkahelyi töltő, és a globális gyorstöltő-telepítések 82 százaléka is ott zajlik. Ezek pedig hosszú távon támogatják a Nio eladásait.

A hétfőn este publikált jelentés szerint a negyedéves számok némileg romlottak – az egy részvényre jutó veszteség -0,16 cent lett a várt -0,06 cent helyett –, amit a cég vezetője az amerikai dollár gyengülésével indokolt. A teljes 2020-as évet az előzővel összehasonlítva ugyanakkor jelentősen csökkent a villanyautókat gyártó cég vesztesége: 2020-ban részvényenként -0,73 cent lett a veszteség az előző évi -1,81 dolláros szinthez képest, ami komoly növekedési potenciált mutat a kínai startup részéről. Ráadásul a Nio árbevétele először 2020 4. negyedévében lépte át az 1 milliárd dolláros határt (negyedéves szinten).

Irány Európa és az Egyesült Államok

Az idén januárban bemutatott ET7 szedán előrendelései meghaladták a Nio többi modelljének előrendeléseit, de a vállalat egyelőre nem közölt konkrét számokat. A cég alapító elnök-vezérigazgatója tegnap kifejtette, hogy a Nio továbbra is jó úton halad, és tervei szerint 2021-ben megkezdi az európai értékesítést. Ennek érdekében már jelenleg is működik a gyár formatervezésért felelős részlege Münchenben, valamint a kutatás és fejlesztési csoportja Oxfordban és a Szilícium-völgyben. Arról nem is beszélve, hogy – miként a Deutsche Bank elemzőjének a Nio vezérigazgatója a hétfői jelentés publikálása után megerősítette – a Nio az amerikai piacra történő belépést is tervezi a prémium szegmensben. Ez pedig szintén komoly távlatokat nyithat a vállalat számára.

A globális chiphiány az elektromosautó-gyártást is elérte

A gyengébb negyedéves eredmények értékelésekor a Nio elnöke kifejtette még, hogy az elektronikai termékek iránt a koronavírus-járvány miatt megnövekedett igény, illetve az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek is hozzájárultak a félvezető-ellátási lánc lassulásához, a chipgyártás elmaradásával ez okoz átmeneti nehézséget a kapacitás kihasználásában. Emiatt az autógyáraknak – így a Niónak is – csökkenteni kellett a termelést. A februárban megcélzott 10 ezer járműre növelt gyártókapacitás a chiphiány miatt 7500 autó előállítására csökkent a második negyedévben.

40 százalékkal az átlagos célár alatt

A cég az idei első negyedévben 7,38-7,56 milliárd jüan (1,14-1,17 milliárd dollár) közötti összbevételre számít, szemben a negyedik negyedév 6,64 milliárd jüanjával (1,03 milliárd dollár). Hétfőn a záró szakaszban a megjelenő jelentésre 4 százalékot meghaladó mértékben esett a papír árfolyama, amit a vártnál rosszabb egy részvényre jutó veszteség váltott ki (bár előtte a korábbi szakaszban közel 9 százalékot emelkedett az árfolyam). A jelentősebb elemzőházak közül a Morgan Stanley 80 dolláros, míg a Deutsche Bank 70 dolláros éves célárat vár a Niótól. A jelentés másnapján a részvény nyitóára 45,18 dollár volt. 

 

Fotó: NIO ET7 / Facebook (Nio)

Forrás: https://forbes.hu/penz/brutalis-mertekben-dragult-tavaly-a-tesla-legnagyobb-rivalisa-de-milyen-lesz-2021

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés