Belátom, némileg triviális magát az USA piacot elsőként megnevezni azon megatrendek között, mely a válságok ellenére (vagy éppen azok miatt) lesz várhatóan továbbra is a legstabilabb piac, de ha az elmúlt évtizedek várakozásaiból, feltételezéseiből indulunk ki, már koránt sem az.

Sok szó esett többek között Kína megerősödéséről, az európai alul teljesítésben beálló fordulatról, de ezek a víziók az elmúlt 10-15 évben (legalábbis tőkepiaci teljesítményük szempontjából) csak részben igazolódtak be. A kínai gazdaság rendszeresen esik a különböző politikai intervenciók áldozatául, míg az európai (nehézipar vezérelte) piacot hol az egyes gazdaságok növekedési/eladósodási válsága sújtotta (lásd 2010-es évek elejei dél-európai válság), hol a BREXIT, vagy éppen az amerikai technológiai fejlődés utasította maga mögé a befektetői preferenciákban (2010-es évek közepétől).

Feltűnő, hogy Amerika még abból a válságból is győztesen jött ki, melyet ő maga okozott. A 2008-as jelzálogpiaci krízis globális recesszióként jelent meg a világban, a csodafegyvert mégis az USA szállította az addig csak elméletben ismert „pénzteremtő” monetáris politikájával, megmentve elsősorban saját gazdaságát a teljes összeomlástól. Lám, ahol a szükség, ott a segítség. De miért predesztinálnák a fentiek az USA további sikereit? Nem ezek predesztinálják,

hanem, éppen az a rugalmasság vagy alkalmazkodó képesség, mellyel a mindenkori amerikai fiskális és monetáris politika megközelíti saját gazdaságát, növekedését, sikerességét, no meg az a fogyasztói és vállalati mentalitás, melyre az egész rendszer épül.

Aktuálisan a pandémia okozta krízist már széles e világon – amerikai mintára – fiskális és monetáris lazítással kezelték, s bár a Wall Street vezette az emelkedést, végül a világ eszközeinek döntő többségében megvalósult az áhított „V” alakú kilábalás.

A legújabb orosz-ukrán konfliktus okozta helyzet már nem ilyen egyszerű. Ha gyorsan ítélnénk, mondhatnánk, hogy minél messzebb vagyunk a konfliktustól, annál nagyobb a stabilitás, de ez csak részben igaz. A földrajzi távolság fontos biztonsági faktor, de e mellett a megváltozó kereskedelmi viszonyok (elsősorban energia beszerzés) alapján nagyon úgy tűnik, hogy Európa ismét nyomás alá kerül, Kína pedig – fellángolásai ellenére – mintha ki sem került volna alóla (háború ide vagy oda, a hong-kongi Hang Seng index már tavaly február óta eső tendenciában van).

Az emelkedő hozam és kamatkörnyezet az USA piacot is új kihívás elé állítja. Elsősorban azonban fundamentális oldalról (a lakossági oldal mellett) a kisebb vállalatok olcsó finanszírozása került veszélybe, melyeknek tőkéje nem, „csak” jó ötletei voltak. Más szempontból nagy kérdés, hogy a likviditás csökkenését és a kamatok emelkedését mennyire és milyen távon veszik zokon a piaci szereplők.

Ne feledjük, hogy a két legújabb krízist (pandémia és háború) megelőzte egy kellemesebb, de szintén valós probléma: a munkaerőhiány. A világ a 2020 előtti években azt találgatta, hogy vajon a humán erőforrás képes lehet-e az addig fennálló növekedés fenntartására; a válasz egyre inkább a nem volt. Így arra a robotikára, digitális technológiára szegeződtek a tekintetek, melyek a hatékonyság növelésében kulcsszereplők lehetnek, s melyek fejlesztésében az Egyesült Államok élen jár.

Összefoglalva, várakozásom szerint Észak-Amerika továbbra is felül teljesít majd tőkepiaci szempontból – akár a biztonságot, akár az innovatívabb növekedést, akár a legújabban megváltozott kereskedelmi viszonyokból nyert erősödést keresik a befektetők. Ez a megatrend, ahogy az elmúlt évtizedekben velünk volt, egyelőre úgy látszik, hogy nem törik meg.

A következő részben megvizsgálom, hogy akár Amerikában vagy azon kívül, mely szektorok/témák lehetnek a leginkább érintettek a növekedésben, illetve hogy várhatóan milyen összefüggések mentén alakulhatnak a további tendenciák!