Lemásolhatja a Masterplast-ralit a 4iG-részvény

Továbbra is a külföldi vállalati kötvények alkotják a befektetési portfóliójuk jelentős hányadát, de több olyan kockázati tényező jelent meg, illetve erősödött fel az elmúlt időszakban – energiaárak komoly robbanása, kötvényhozamok emelkedése –, amelyek ellen most védekezni, amelyekre reagálniuk kell – hangzott el az SPB Befektetési Zrt. csütörtöki háttérbeszélgetésén.  Kalapos Csaba private banking igazgatója elmondta, az elmúlt hetekben a többszörösére dráguló földgázárak miatt további Gazprom-dollárkötvényeket vásároltak, amelyeknek jelenleg 8 százalék feletti az éves hozama, lejáratuk pedig 2034-ben esedékes.

Általánosságban az emelkedő hozamkörnyezetben a változó kamatozású vállalati kötvényekre irányulhat a befektetők figyelme – tette hozzá Kosovics László szenior elemző.

Az ügyfélvagyon 70 százalékát euróban vagy dollárban kibocsátott, külföldi vállalatok kötvényeiben tartó SPB-nél úgy látják, az egyre magasabb hozamok aktívabb portfóliókezelést tesznek szükségessé, ezért elsősorban olyan kötvényeket és ETF-eket (tőzsdén kereskedett befektetési alapok) vásárolnak az ügyfeleiknek, amelyek futamideje 5–10 év közötti, ezek a hitelpapírok ugyanis kevésbé reagálnak érzékenyen a kamatok, illetve hozamok növekedésére.

Az emelkedő kamatkörnyezetnek persze nyertesei is vannak, az SPB szakértői ezért jó teljesítményt várnak a pénzügyi szektor szereplőitől, elsősorban az amerikai bankoktól, de pozitívak a kilátások az OTP-csoportra nézve is.

Remekelt az emelkedő olajár hátán a Mol részvénye az elmúlt hetekben, a befektetési szolgáltató elemzői a 2500 forintos szint áttörését tartották a kulcsmozzanatnak, amellyel megnyílt a tér a 3000 forintos részvényárfolyam felé. A magyar részvénypiacon véleményük szerint most jó stratégia megvenni az esetleges nagyobb visszaeséseket.

A kínai gazdasággal kapcsolatban talán a legnagyobb kérdés az, hogy az állam meddig engedi lassulni a GDP növekedését – jövőre monetáris és fiskális eszközök bevetésével indulhat meg Ázsia vezető gazdaságának ösztönzése.

A magyarországi prémiumbanki ügyfelek körében népszerű választás az ESG-befektetési szemlélet, ezzel kapcsolatban azonban hangsúlyozták az SPB szakértői, hogy az ESG-címkével ellátott ETF-ek egy része a valóságban kevésbé környezettudatos cégek részvényeiből vagy kötvényeiből áll össze. A magyar zöldkötvények másodlagos piaca még gyerekcipőben jár, kevésbé likvid, ezért ajánlottak inkább a külföldi vállalatok zöld-adósságpapírjai.

A magyar jegybank legutóbbi kamatemelései kevésnek bizonyulhatnak, elég csak a 360 forint feletti euróárfolyamra tekinteni – mondta Kalapos Csaba –, a következő hetekben így jóval észszerűbb berendezkedni a 360–365-ös euró-forint árfolyamra, visszarendeződésre a 350-es szintre most kicsi az esély. A nemzetközi devizapiacra tekintve az SPB-nél további dollárerősödést várnak az euró és a forint ellenében is.

Közép- és hosszú távon optimisták a légitársaságok kilátásait tekintve, a szelekció azonban itt is fontos, mivel az amerikai cégek jelenleg jobb pénzügyi helyzetben vannak az európai riválisoknál.

A négy hazai blue chipen túl mozgást hozhat a hazai tőzsdére az AutoWallis részvényjegyzése, emellett nagyobb mozgásra számítanak a 4iG-papírtól, amelynek kibocsátója agresszív akvizíciós stratégiát folytat, sikere esetén nem zárható ki egy a Masterplastéhoz hasonló árfolyamrali sem.

 

Forrás: https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2021/10/lemasolhatja-a-masterplast-ralit-a-4ig-reszveny

Fotó: Shutterstock

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés