A NIO jövője izgatja a befektetőket

Aki azt gondolja, hogy 652 százalékos emelkedésével a Tesla részvényárfolyama produkálta a legnagyobb ralit 2020-ban az elektromos autókat gyártó cégek között, az nagyot téved. Az Elon Musk által alapított cég legnagyobb riválisa, a kínai NIO részvényeinek ára ugyanis 1293 százalékkal emelkedett tavaly az amerikai piacon.

A NIO január elején publikálta, hogy 17 353 járművet szállított le a negyedik negyedévben, ezzel a teljes éves szállításai 113 százalékkal, közel 44 ezer járműre nőttek 2020-ban.

Idén januárban ráadásul az értékesített autók száma 350 százalékos növekedést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest. A kínai vállalat így 2021-ben az elemzői konszenzus szerint az előző évi 2,49 milliárd dollár után várhatóan 91 százalékkal magasabb, 4,89 milliárd dolláros bevételt termel majd.

 

 

A NIO által elért növekedést egyetlen más autógyártó sem volt még képes még megközelíteni sem, ráadásul a kínai belső piac potenciálja az elektromos autózás terén globálisan a legnagyobb.

Arról nem is beszélve, hogy miként a Barron’s nemrég megszellőztette, a Deutsche Bank elemzője kiszúrt egy LinkedIn-bejegyzést, amelyben a NIO egy, az amerikai piacra történő belépését előkészítő üzleti tervezőt keresett. Ha az elektromos autókat gyártó kínai cég valóban megjelenne az Egyesült Államok piacán – amely Kína mögött a második helyen áll a forgalom alapján –, az jelentősen megváltoztatná a vállalat jövőbeli fundamentumairól alkotott képet. Mindezek ellenére a NIO részvénye több mint 27 százalékot esett februárban a korábbi csúcsértékéről. Az árfolyamának további alakulása szempontjából meghatározó a mai nap, az autógyár ugyanis zárás után teszi közzé a negyedik negyedéves eredményét.

A Bloomberg hírügynökség pénteki mérései szerint az elmúlt napokban megháromszorozódott a NIO részvényeivel kapcsolatos bejegyzések száma a közösségi médiában.

A részvényt az amerikai piacon az 50 napos átlagforgalom alatt kereskedték február utolsó hetében úgy, hogy ezen időszakban több mint 10 százalékot változott a papír árfolyama.

Zakár Tivadar, az SPB Befektetési Zrt. portfóliómenedzsere Pénzügy | Stratégia

[Fotó: Sheng Xiexiao / Imaginechina / AFP]

Forrás: https://www.vg.hu/penzugy/strategia/a-nio-jovoje-izgatja-a-befektetoket-2-3587740/?fbclid=IwAR3gRdsCCORB1kfz05ak8CJ3j7FLNO5SwxgbRcL6QvblJWLf1d5ALRps0oA

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés