Magára maradt az EKB, egyelőre a túlélő üzemmód tűnik reális alternatívának az öreg kontinens számára.
Fennállása óta mindig a legnagyobb tisztelettel és türelemmel figyeljük az Európai Unió központi bankjának tevékenységét. Az EKB ugyanis gyakorlatilag megoldhatatlannak látszó feladatokat vállalva próbál helytállni és időről időre egyensúlyt teremteni a pénzügyi térben az euróövezet országai között. Az Észak- és Dél-Európa közötti növekedési differenciák, a francia és német dominancia kérdése, a válságkezelések eltérő módja az egyes európai régiókban – csak hogy pár fontosabb témát kiemeljünk.
Globális krízisek sorozatán vagyunk túl, amelyekre mindig megkaptuk a gyógyírt, és a kezdeti rémület után magabiztosan haladtunk tovább a kilábalás útján. A szebb jövőképet mindig a német gazdaság versenyképességére, az ebben rejlő tartalékok kiaknázására, ennek átfogó és jótékony hatására építettük.
Az EKB kommunikációja mindig prioritást élvezett a piacok körében. Az európai hatalmi viszonyok között kreatívan lavírozva alakította ki azt az utat, amely összességében minden tagország számára járható volt. Az alaphangról természetesen Németország döntött, de a szólista most láthatóan kiesett a szerepéből. A jól ismert okok (energiaellátottság, infláció, háború, Kína), úgy tűnik, térdre kényszerítik Európa motorját, ami eddig ismeretlen zavart okozott a kontinens központi bankárjainak a fejében. Azt érezzük, hogy jelen körülmények között nincsenek tervek a megoldásra. Az EKB magára maradt, nem állnak mögötte határozott elgondolások, satuként szorítják az inflációs és recessziós félelmek. Nem csoda, hogy se jobbra, se balra nem mer, de valójában nem is tud okosat lépni.
Helyzetünket csak rontja, hogy az Egyesült Államok mint nagy testvér, könyörtelenül, de saját jól felfogott politikai és gazdasági érdekei szerint jár el, és láthatóan úgy igyekszik a számára is kritikus helyzetet az Európához kötött szövetségének mélyítésével enyhíteni, hogy közben szorosabbra fogja a gyeplőt, ami sajnos egyáltalán nem növeli globális versenyképességünket. Már ha egyáltalán szó lehet még ez utóbbiról, hiszen egyelőre a túlélő üzemmód tűnik reális alternatívának az öreg kontinens számára.
Egyértelműen a fentiek vezettek oda, hogy a közös európai fizetőeszköz húszéves mélypontra süllyedt a dollárral szemben. A nagypolitika keveri a lapokat, és nálunk, Európában szinte nincs is adu. Lehetne még nagyobb összefogást sürgetni a tagállamok között, de erre már nincs idő, sokkal korábban kellett volna ébredni. A mélyülő válság mindenkit másképp és más irányokból érint, az egyes tagországok ennek megfelelően fogják kialakítani saját válaszlépéseiket – akár egymás kárára is.
A piaci szereplők számára elég egyértelmű a helyzet: Európa arccal az USA felé próbál kiutat találni, mert nincs más választása. Ugyanez a folyamat zajlik a befektetések terén is, felül lesznek súlyozva az amerikai dollárban denominált eszközök, mert nem maradt más választás. Az elkövetkező egy-másfél évben jó eséllyel ez marad az irányadó stratégia.
Szerző: Kosovics László – senior prémium bankár
+36-1-483-2654
