Az elmúlt hét makroadatai egyre összetettebb képet rajzolnak a világgazdaságról. Az Egyesült Államokban a második negyedéves GDP még ellenálló belső keresletet mutatott, miközben a júliusi fogyasztási és augusztusi bizalmi adatok már lassulásra figyelmeztetnek. Európában ezzel párhuzamosan javulnak a német ipari kilátások, miközben az energiaárak továbbra is komoly inflációs kockázatot jelentenek. A tőkepiacokon ezért egyre kevésbé egyetlen nagy makronarratíva, sokkal inkább a régiók és eszközosztályok közötti szelekció határozhatja meg a következő heteket.
USA: a Fed kivárhat, miközben repedések jelennek meg a növekedési képen
Az amerikai GDP a második negyedévben évesítve 1,5 százalékkal nőtt, ami első látásra jelentős lassulás, a részletek azonban kedvezőbbek. A fogyasztás 3,4 százalékkal bővült és 2,31 százalékponttal járult hozzá a GDP-hez, a nem lakóingatlan-jellegű vállalati beruházások 8,5, ezen belül a gép- és berendezésberuházások 13,6 százalékkal emelkedtek. A magánszektor belföldi végső értékesítése 4,2 százalékkal nőtt, miközben a GDP-t elsősorban a nettó export 1,14 százalékpontos negatív hozzájárulása húzta vissza. A probléma inkább előretekintve jelentkezik. Júliusban a reálfogyasztás stagnált, a tartós fogyasztási cikkek kereslete 1,4 százalékkal csökkent. A személyes jövedelmek ugyanakkor 0,4 százalékkal emelkedtek, a megtakarítási ráta pedig 2,6-ról 3 százalékra javult. Az infláció sem tűnt el: a mag-PCE havi 0,2, éves alapon 3,3 százalékkal nőtt, a teljes PCE pedig 3,7 százalékon maradt. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe 89,4 pontra csökkent, miközben az egyéves inflációs várakozás 5,6-ról 5,8 százalékra emelkedett. Ennél is figyelmeztetőbb a Chicago PMI 57,6-ról 47,1 pontra történő zuhanása. Egyetlen regionális indikátor még nem jelez recessziót, de a stagnáló reálfogyasztással együtt azt mutatja, hogy Q3 elején már lassul a lendület. A Fed számára ez kellemetlen kombináció: gyengébb növekedés, de még mindig túl magas infláció. Emiatt az év hátralévő részében a kivárás maradhat a legkézenfekvőbb stratégia.
Európa: Németország végre pozitív meglepetést hozhat
Németországban az Ifo üzleti hangulatindex 86,6-ról 88,8 pontra emelkedett, jóval meghaladva a 87,2 pontos várakozást. Különösen fontos, hogy a feldolgozóiparban volt a legerősebb javulás. A második negyedéves GDP-növekedést 0,2-ről 0,3 százalékra módosították, az export pedig negyedéves alapon 2 százalékkal bővült. A piac jelenleg Q3-ra 0,2, Q4-re 0,3 százalékos növekedést vár. A német történet ezért lassan elmozdulhat a strukturális stagnálástól a fiskális stimulus által támogatott ipari kilábalás felé. Ez az európai részvényeknek is fontos, különösen az ipari, infrastrukturális és beruházási ciklushoz kötődő vállalatoknak. A kockázat az energia! Az európai gáztárolók töltöttsége mindössze 63 százalék körül alakult az ötéves átlag 81 százalékával szemben, így egy hideg tél ismét inflációs problémát okozhat.
Kína és Ázsia: továbbra is a szelekció a kulcs
Kína növekedési problémái nem tűntek el. A külföldi közvetlen beruházások január és július között 9,1 százalékkal csökkentek, a China Vanke Co., Kína egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjének értékesítése közel 49 százalékkal zuhant, miközben Peking 500 milliárd jüanos likviditási többlettel támogatja a gazdaságot. A technológiai szektorban az AI továbbra is hosszabb távú befektetési lehetőség, de az Alibaba agresszív finanszírozási igénye megmutatta, hogy a kínai AI-sztori sem kockázatmentes. A következő hét kínai PMI-adatai ezért fontos tesztet jelentenek: a hivatalos feldolgozóipari indexnél 49,5 pontot vár a piac.
Japánban közben egyre reálisabb a monetáris szigorítás folytatása. Ez a jen erősödése mellett a japán bankrészvényeknek kedvezhet, miközben a globális kötvénypiac számára újabb hozamemelkedési kockázatot jelenthet.
Forint és magyar állampapírpiac: óvatos MNB, megmaradó kamatelőny
Az MNB 25 bázisponttal 5,50 százalékra csökkentette az alapkamatot, de a nagyobb vágás elmaradása fontos jelzés. A jegybank láthatóan nem akarja túl gyorsan feladni a forint kamatelőnyét az energiapiaci és geopolitikai bizonytalanság mellett. A forintot támogatja a rekordnagyságú, 64,3 milliárd eurós devizatartalék, miközben a GDP 7,5 százalékára várt költségvetési hiány továbbra is komoly fundamentális kockázat. Az állampapírpiacon az augusztusi aukción az eredetileg tervezett mennyiség kétszeresét sikerült értékesíteni, ami erős keresletet jelez. Forintbefektetőként ezért a hazai kötvénypiac továbbra is érdekes hozamforrás lehet, de a hosszabb duration esetében a fiskális kockázat miatt indokolt a szelektivitás.
Magyar részvények: erős fundamentumok, eltérő vállalati kockázatok
Az OTP alaptevékenysége továbbra is erős, a nettó kamatbevétel növekedett, a Morgan Stanley pedig egészségesnek és jól pozicionáltnak látja a bankot. A MOL második negyedéves tisztított EBITDA-ja mintegy 38 százalékkal verte a konszenzust, elsősorban az erős finomítói marzsoknak köszönhetően. A Richter kétszámjegyű gyógyszeripari profitnövekedést vár, miközben a Vraylar, a nőgyógyászati üzletág és a tirzepatid-alapú készítmények felé történő nyitás támogatja a hosszabb távú növekedési sztorit. A Magyar Telekomnál továbbra sincs eladási elemzői ajánlás. A 4iG ezzel szemben más kockázati kategória. Az állami költések és a vállalat állammal fennálló kapcsolatának vizsgálata miatt a részvény egy hét alatt több mint 15 százalékot veszített. Itt a fundamentumok mellett továbbra is jelentős politikai és szabályozási diszkonttal kell számolni.
Árupiacok: Hormuz helyett egyre inkább a kínálat kerül előtérbe
Az olajpiacon fontos narratívaváltás zajlik. Az amerikai-iráni konfliktus már hat hónapja tart, a Hormuzi-szoros forgalma továbbra is történelmi mélységben van, az árak mégis estek. A piac figyelme egyre inkább Venezuela esetleges visszatérésére és a napi 13,843 millió hordó körüli amerikai kitermelésre irányul. Washington venezuelai olajmezőkhöz biztosíthat hozzáférést amerikai vállalatoknak, miközben egy esetleges iráni diplomáciai enyhülés tovább csökkentheti a geopolitikai prémiumot.
Az aranyat ezzel szemben az amerikai fiskális bizonytalanság és az intézményi ETF-beáramlás támogatja, míg a réz rekordközeli árszintje mögött a szűk kínálat és az elektrifikációs beruházások állnak. Európában a földgáz marad a legfontosabb inflációs nyersanyagkockázat.
Mire figyelünk a héten?
A következő napokban az amerikai munkaerőpiac kerül középpontba, a konszenzus mindössze 55 ezer új munkahelyet vár augusztusra a korábbi 23 ezres csökkenés után, 4,1 százalékos munkanélküliséggel. Emellett az amerikai ISM feldolgozóipari indexnél 55,2, a szolgáltatói mutatónál 54,1 pont a várakozás. Európában az infláció lesz kulcsfontosságú: az eurózónában 3,3, Németországban 3 százalékos éves CPI-t vár a piac. A jelenlegi környezetben a portfólióépítés kulcsa egyre inkább a diverzifikáció és a megfelelő régiós, deviza- és eszközallokáció. Az SPB Befektetési Zrt. szakértői személyre szabott portfóliójavaslatokkal segítenek abban, hogy ügyfeleink a gyorsan változó kamat-, deviza- és részvénypiaci környezetben is megtalálják a kockázati profiljukhoz illeszkedő befektetési lehetőségeket.