VIDEÓ! Rekord részvény-visszavásárlások: mit üzennek a befektetőknek?
2025 áprilisában az amerikai részvény-visszavásárlások összege elérte a 233,8 milliárd dollárt, ami 1984 óta a második legmagasabb havi érték. Az elmúlt három hónapban pedig több mint 500 milliárd dollárnyi visszavásárlást jelentettek be – ez történelmi csúcs. Olyan nagyvállalatok, mint az Apple, Visa vagy a Wells Fargo jelentették be programjaikat. A visszavásárlási hullámot támogatta az eredményvárakozásoknál jobb Q1-es gyorsjelentési szezon, valamint a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság csökkenése.
A visszavásárlások a vezetőség bizalmát tükrözhetik, ugyanakkor utalhatnak elhalasztott beruházásokra is. A jelenlegi piaci környezetben azonban pozitív hatással vannak a részvényárfolyamokra, különösen volatilis időszakokban. Európában szintén fellendült a részvény-visszavásárlási aktivitás: a STOXX 600 vállalatai rekordösszegű vásárlásokat hajtottak végre, elsősorban a pénzügyi és ipari szektorban. Az európai cégek továbbra is erős mérlegekkel és jelentős készpénzállománnyal rendelkeznek, ami lehetővé teszi a programok folytatását.
Mit érdemes tudni a téma kapcsán a befektetőknek? Piaci gyorsjelentés az SPB Trend-lesen című podcastjában. A műsor vendége: Kosovics László, az SPB Befektetési Zrt. portfoliókezelési üzletág vezetője és vezető elemzője.
—
—
Jelen videó és/vagy blogbejegyzés kizárólag tájékoztató jellegű, és nem tekinthető sem ajánlattételnek, sem ajánlattételi felhívásnak. Nem minősül befektetési, jogi, pénzügyi vagy adózási tanácsadásnak, illetve részletes pénzügyi vagy befektetési elemzésnek sem. A blog és/vagy videó célja az ismeretterjesztés és az edukáció, egy érdeklődő közösség építésének szándékával, a benne szereplő tartalmak marketingközleménynek is minősülhetnek. A bejegyzésben szereplő információk nem tekinthetők teljes körűnek. Bővebb információkért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: info@spbinvest.hu
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.