Jön a Mikulás-rali, de az aranynál sokkal szexibb területek is vannak

Ne vegyél aranyat, figyeld az energia- és a bankszektort – ez egy elég fontos megállapítása volt az SPB Befektetési Zrt. reggeli makrogazdasági kitekintőjének. A Mikulásralira is lehet számítani, ahogy bő száz éve szinte mindig.

Lesz év végén Mikulásrali? Kicsit önbeteljesítő ez a dolog – az év végi tőkepiaci rali nagyjából azért válik valóra, mert mindenki hisz benne, hogy valóra fog válni. Az SPB Befektetési Zrt. szakértői is pont erről beszéltek a mai makrogazdasági kitekintőn. A sima pszichológián kívül hoztak pár érvet arra, miért pont év végén, a november és január vége közötti időszakban lódulnak meg az árfolyamok. Jó érv, hogy az energiaszektor hozza magával a piacot – lévén a tél energiaigényesebb ágazat. Azonban a sima profitéhség sem rossz megfejtés:

„A meghatározó befektetési vállalatok úgy nyitnak év végén pozíciókat, hogy minél magasabb legyen aztán a prémium.”

Szabó Sándor, a cég Prémium Banking igazgatója, Kalapos Csaba, Privát Banking igazgató és Kosovics László, Senior Prémium Bankár beszélgettek a várható trendekről. Abban nagy volt az egyetértés, hogy idén is lehet számítani Mikulásralira. Garancia persze nincs rá – az elmúlt napokban épp korrekciót látunk a piacon – de azért a legtöbb eszköz esetében emelkedésre számítanak a szakértők.

Mindenféle arany jó?

Vannak bőven kockázatok, az új vírusmutáns kisebb pánikot okozott múlt héten, vagy épp az, hogy az amerikai Fed elkezdte kivezetni a pénznyomdát. Azonban ezek eddig csak korlátozott hatással voltak a piacokra. Sőt, a korrekció igazából remek beszállási árakat ad a kereskedőknek, erősítve a Mikulásrali önbeteljesítő jóslatát.

A pánik, korrekció legalább jó beszállási pontot adott több eszköznél. Kalapos Csaba az energiaszektort hozta példának: az olajhatalmak árcsökkentő lépései és az Omikron-hatás nagyjából 20 százalékkal ütögették lejjebb a fekete arany árfolyamát – nem véletlen, hogy e héten már nálunk is lehet találkozni a hatósági szint alatti benzinárral.

„Most megint csábító az olajár, pedig korábban azt hittük, hogy leépítjük a pozícióinkat.”

Az SPB az ESG-irányelveknek jobban megfelelő, európai papírokat ajánlják, a Shellt, a BP-t vagy a TotalEnergies-t. A kockázatvállalóbb ügyfelek számára érdemes még az orosz gázóriás, a Gazprom dollárban denominált kötvényeire is figyelni.

„Sokkal szexibb területeket is tudunk ajánlani.” Fotó: James St. John / Wikimedia

Az árupiac másik érdekes eszköze mindig az arany, főleg most került újra előtérbe, hogy világszerte emelkedik az infláció. A nemesfém hagyományosan jó inflációvédelmi eszköz, de 2008 óta megborultak annyira a közgazdaságtani szabályok, hogy ezt biztosan ki lehetne jelenteni. Az arany teljesítménye hosszú ideje gyenge, és az SPB-sek szerint is indokoltabb részvényekbe csatornázni megtakarításaink egy részét:

„Túl sok haszna igazából nincs az aranynak, sokkal szexibb területeket tudunk ajánlani.”

Akkor mi van azzal a Bitcoinnal?

Mielőtt rátértünk volna a mindig vizsgálandó pénzügyi szektorra, csak megkérdeztem, hogy a fekete és a sárga arany után a digitális aranyról beszélhetünk-e. A kérdést mosolyogva fogadták. 2017-ben, amikor elkezdtem kriptóval foglalkozni, a hasonló évértékelőkön és makrogazdasági kitekintőkön csak a fejét vakarta mindenki, esetleg gúnyos mosolyokat kaptam a kérdésemre. Ma már szinte elképzelhetetlen egy ilyen esemény kriptopiaci témák nélkül.

„Az SPB konzervatív befektető, a szabályozott piacon dolgozunk, így meg van kötve a kezünk”

– magyarázza Szabó Sándor Prémium Banking igazgató. „Amint alapok és ETF-k képében a hagyományos eszközök közt is nagy számban megjelennek a kriptoeszközök, mi is lépni fogunk.” Azt ugyanakkor elmondja, hogy az ügyfelek részéről szinte már mindennapos az érdeklődés a terület iránt.

Nem akar jóslatokba bocsátkozni, hogy épp mely kriptovaluta árfolyama hol fog állni hány év múlva, de abban biztos, hogy az értékmegőrző funkció, azaz a digitálisarany-lét szinte elkerülhetetlen. „Generációs kérdés is. Amíg a 40-es, 50-es generáció van döntéshozói pozíciókban, valószínűleg marad a hagyományos tőkepiac vezető szerepe. De lehet, hogy évtizedek múlva, amikor a fiam befektet, már nem is igazán érti majd, mi az a fizikai arany mint piaci eszköz.” Sőt, valószínűleg elkerülhetetlen lesz a tokenizáció – nem Mol-részvényt vesz majd az ember, hanem Mol-tokent. „A digitalizáció és a technikai fejlődés is efelé halad.”

Szóval akkor a bankszektor

Az olajcégek mellett a pénzügyi szektor lehet vonzó, főleg, hogy az Egyesült Államokban belátható időn belül kamatemelés lesz. Vonzóak lehetnek az amerikai piac kereskedelmi (BofA, Citigroup, Wells Fargo) és a befektetési bankjai (Goldman Sachs, JP Morgan, Morgan Stanley) is.

Előbbieknél a kihelyezések növekvő margin-ja, utóbbiaknál a növekvő M&A tevékenység lehet a bővülés motorja. Az európai piacról az HSBC-t, a Santandert, az ING-t vagy a Lloyds-ot emelték ki, de mindenekelőtt az iShares STOXX Europe 600 Banks ETF-jét, amiben az előbb felsorolt európai pénzintézetek mind benne vannak.

A tech-szektor mint értékmegőrző

Pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy biztonságos eszközként tekintsünk egy tech-papírra, mára ez is eljött. A SPB-sek hangsúlyozták: „cash-rich elitklub”, azaz a FAANG (Facebook, Apple, Amazon, Netflix és Google) és a Tesla is már „safe heaven”-né, biztos menedékké váltak piaci turbulencia idején.

A befektetők e cégeket kellően biztonságosnak tartják, ugyanakkor az általuk képviselt technológiai fejlődés miatt folyamatos felértékelődést is biztosíthatnak.

A hazai blue chipek

A legfontosabb hazai kérdésnek a forint helyzete tűnik. Mivel az MNB sietve lépett kamatot emelni és tágítani a kamatfolyosót, a szakemberek szerint a történelmi mélypontoktól elbúcsúzhatunk. Viszont erősíteni sem lehet a devizát vég nélkül, a növekedésre koncentráló politika biztos nem hagyná, az euróval szembeni 360 és 365-ös szintek között találhat egyensúlyt a forint.

A hazai tőzsdei blue chipek közt nagy meglepetés nem várható. Az OTP kedvelt célpont, nagyon komoly akvizíciós sztori áll mögötte, bevételeinek felét már külföldről szerzi. A Mol azonban még a jelenleg árfolyam sem vonzó: Kosovics László szerint egyszerűen nem izgalmas.

„Jó lenne, ha valami felrázná a hazai blue chipek világát.”

Itt van most a lehetőség erre: Jászai Gellért 4ig-je brutális sebességgel növekszik, külföldi tőzsdéket is megcéloz. „Nagyon örülnénk egy jó, izgalmas tech-papírnak a hazai börzén, a Magyar Telekom kicsit kihűlt. A 4ig lehet ez, odaérhet a blue chipek közelébe, de azért ehhez jóval nagyobb napi likviditás kell majd.”

Forrás: https://forbes.hu/penz/mikulas-rali-befektetes-arany-bitcoin/

Fotó: Forbes

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés