Megszólaltak az elemzők: jövőre is a szakadékban maradhat a forint

Hogyan alakulhat a rekord gyenge forint árfolyama és vajon tartósan magas lesz-e az infláció, milyen főbb részvénypiaci, geopolitikai kockázatokkal kell számolniuk a hazai befektetőknek a bizonytalanná vált gazdasági környezetben? Napjaink hazai és világgazdaságának legfajsúlyosabb témái ezek. A Sovereign Private Banking (SPB) csütörtök délelőtti háttérbeszélgetésén pedig mindhárom témát megvitatták a befektetési tanácsadó szakértői.

Az elmúlt több mint 100 év tőzsdei megfigyelése, hogy a tőzsdék növekedése  december-januári hónapokban az átlagosnál jobban beindul. Ez az úgynevezett Mikulás rally időszak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján jó eséllyel ez most is meg fog történni. Persze erre nincs garancia. – kezdte elemzését Kalapos Csaba, az SPB Befektetési Zrt. privát banking igazgatója.

Számos kockázati tényező is képbe jött ugyanis idén. Az amerikai központi bank például elindította a taperinget.  Azaz a FED állampapír vásárlási programjának keretösszege csökken. Ráadásul tizenévek óta nem látott inflációról beszélhetünk. Nem csak hazánkban, hanem egész Európában, sőt az USA-ban is bőven 6 százalék felett van – tette hozzá Kalapos Csaba.

Komoly erők vonultak fel az orosz-ukrán határon. Számtalan katona sorakozott fel egymással szemben, Isten őrizz, hogy valami bekövetkezzen, de ha más régiókat nézünk, mondjuk Kínát, ott is hatalmas most a további kockázat. Biden legutóbbi nyilatkozata alapján egyelőre úgy tűnik Taiwant az amerikaiak kvázi elengedték, úgyhogy itt is remélhető, hogy csitulni fog a konfliktus – mondta el a globális kockázati tényezőkről Kosovics László, az SPB Befektetési Zrt. senior prémium bankára.

Az energiaszektor az utóbbi időben a leghangsúlyosabb szektor volt, amit az SPB követett. Korábban főleg kötvényekkel, most már inkább részvényekkel. Jellemző ebben a szektorban, hogy jelentős osztalékokkal lehet számolni.

A bankszektor a másik, ahol most komoly mozgások vannak. A biztosítóknál egyelőre komolyak a kockázatok. Két területtel érdemes foglalkozni. A kereskedelmi és a befektetési bankok profitálhatnak leginkább a jelenlegi folyamatokból, főleg az amerikaiak.

Az egészségügyi szektor viszont messze alulteljesített 2021-ben. Itt is leginkább a magas bázisnak köszönhető ez az alulteljesítés. 2020-ban elképesztő növekedés volt, főleg a vakcinagyártók részvényeiben. Ezt idén már nem sikerült reprodukálni és nagyjából az idei számok várhatóak 2022-ben is – vázolta fel Kalapos Csaba

A technológiai szektor ellenben továbbra is biztos pont. Ezek a pénzügyi erejükből, a méretükből adódóan a „safe haven” befektetések piacának számítanak most már egyértelműen.

Az olaj mellett a szén került az elmúlt időszakban a fókuszba. Hiába a zöld gondolkodás terjedése, most ez kicsit háttérbe szorult. A kínaiak rengeteg szenet használnak és nekik hála óriási kereslet szabadult most rá a piacra, ezért a szén ára is szárnyal.

Még egy globális kockázati kérdés lehet, hogyha az omikron variáns ténylegesen berobban, jöhet-e még egy olyan pénzügyi összeomlás, mint 2020 márciusában. Erre azért meglehetősen limitáltak az esélyek. Az látszik, hogy a piac ideges, és ha megjelenik egy ilyen hír, akkor néhány napra megtorpan a piac. – mondta erről Kalapos Csaba.

Nem várható a forint drasztikus erősödése

Azt gondolom, ha az előző beszélgetésünkön elhangzottakat visszaidézzük, sok dolog megvalósult szóról-szóra. – mondta Kalapos Csaba. Elindult ugye egy alapkamatemelési ciklus és az utóbbi néhány hónapban, az MNB újra elindította az egyhetes betéti eszközt.

Magunk részéről nem számítunk rá, hogy újabb mélypontra jut a forint. Ugye a kamatemelések hatására már volt is egy erősödés. 360-365 forint között állhat be egy egyensúlyi ár az év végére. Ha megint olyan lenne, hogy  néhány nap alatt következne be egy újabb több százalékos gyengülés, akkor várható jegybanki intervenció – vélik a szakértők.

A hazai vállalatokra térve Kalapos Csaba elárulta, az OTP esetében most érdemes lehet minden kisebb visszaesésnél vásárolni, hiszen a régióban a magyar pénzintézet az egyik legjobb befektetési lehetőség. A MOL-al kapcsolatban már szkeptikusabbak vagyunk – mondta. Nem jó üzenet a piacnak, hogy egy vállalatnak olyan lépésekkel kell szembesülnie, ami most a MOL-nál történik. A másik gond velük, hogy nem eléggé dinamikusak, ezért simán vannak rá alternatív lehetőségek.

 

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/gazdasag/20211202/megszolaltak-az-elemzok-jovore-is-a-szakadekban-maradhat-a-forint-1119886

Fotó: Getty Images

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés