Kiemelkedően teljesít a félvezető szektor

A globális félvezetőipar első negyedéves árbevétele 151,7 milliárd dollár volt, ami 23 százalékos növekedést jelent a múlt év hasonló időszakával összevetve.

Jelentős mértékben zuhantak a félvezető szektor részvényárfolyamai 2022 első harmadában, ennek ellenére – a komoly tőkebeáramlásnak köszönhetően – az iparági alapok vagyona több milliárd dollárral nőtt. A Bloomberg adatai szerint a félvezető cégek papírjait tartalmazó tőzsdén kereskedett alapokba (ETF-ekbe) az idei év eleje óta 6,8 milliárd dollár tőke áramlott be, ez felülmúlta a 2021-es év teljes forgalmát, amely összesen 5,2 milliárd dollárt tett ki, és jelentősen meghaladta a 2020-as 2,1 milliárd dolláros beáramlást is.

A befektetők érdeklődése és a megdöbbentő forgalomnövekedés is alátámasztja, hogy a piacok továbbra is kiemelkedő lehetőséget látnak a félvezetőkben. A Semiconductor Industry Association (SIA) nemrégiben bejelentette, hogy a félvezetőipar globális értékesítése 52,5 milliárd dollár volt idén februárban, ami 32,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, míg idén januárhoz viszonyítva 3,4 százalékos a bővülés mértéke.

A SIA az Egyesült Államok félvezetőiparának 99 százalékát, a nem amerikai csipgyártó cégek pedig közel kétharmadát képviseli bevétel alapján. A szervezet legfrissebb adatai szerint a globális félvezetőpiac eladásai márciusban 1,1 százalékkal tovább nőttek, így az iparág első negyedéves árbevétele 151,7 milliárd dollár volt, ami 23 százalékos növekedést jelent a múlt év hasonló időszakával összevetve. A piaci szereplők visszajelzései alapján az ellátási lánccal kapcsolatos problémák enyhülni látszanak. John Neuffer, a SIA elnök-vezérigazgatója szerint 2022 első negyedévében a globális félvezető eladások továbbra is erősek maradtak, és az összes főbb regionális piacon és termékkategóriában növekedtek a tavalyi év első negyedévéhez képest. Így Európában 25,7 százalékkal, Kínában 17,3 százalékkal, Amerikában 40,1 százalékkal, és a többi piacon is 18-20 százalékkal nőttek az eladások év/év alapon.

 

 

A két legnagyobb tőzsdén kereskedett alap a SOXX és az SMH, amelyek közül az előbbi 7,99 milliárd dolláros, míg az utóbbi 7,56 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkezik, de a jelentős rövid távú mozgások kihasználására alkalmasak a tőkeáttételes ETF-ek is, mint például a Direxion Daily Semiconductor Bull 3X ETF (SOXL), amely idén a harmadára esett vissza.

 

Forrás: https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2022/05/kiemelkedoen-teljesit-a-felvezeto-szektor

Fotó: JOSEP LAGO / AFP

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés