A rövid futamidejű, dollárban denominált kötvényekbe érdemes fektetni, Profitline.hu

“Döntően a rövid futamidejű, dollárban denominált kötvényeket, és az ezekhez kapcsolódó befektetési eszközöket célszerű tartani a portfóliókban, és ez a márciusban megfogalmazott véleményünk továbbra is változatlan” – hangzott el az SPB Befektetési Zrt. ma délelőtti online befektetői rendezvényén, ahol a cég szakértői arra kerestek választ, mibe érdemes fektetni a mostani időszakban.

“Ügyfeleink vagyonának körülbelül 70 százaléka amerikai dollárban került befektetésre, mivel a jövőképünk továbbra is erősen dollárorientált, megítélésünk szerint az euró több mint 20 éve nem látott gyengülése tovább folytatódhat, paritás alá is bőven beeshet” – mondta az eseményen az SPB Befektetési Zrt. privátbanki üzletágának vezetője, Kalapos Csaba. “Most ugyan némileg erőre kapott a közös európai deviza, hiszen az Európai Központi Bank részéről megszellőztetett 50 bázispontos kamatemelés a piac eddigi várakozásait felülmúlta, ugyanakkor a dollár kamatelőnye bizonyosan megmarad ebben a vonatkozásban” – tette hozzá.

A FED jóval kisebb recessziós veszélyekkel szembesül, így magabiztosabban, nagyobb léptekben haladhat az infláció elleni küzdelem irányába, ezért továbbra is érdemesebb a dollár alapú befektetéseket keresni, már csak azért is, mert az elmúlt hónapokban kialakult konfliktusok, és az ebből eredő válsághelyzet vesztese egyelőre egyértelműen Európa, ami szintén a dollár malmára hajtja a vizet – jegyzik meg a szakértők.

Az arany helyett érdemes más befektetést keresni

Az Egyesült Államok vélhetően komolyabb probléma nélkül vészeli át a jelenlegi időszakot, Kína számára pedig megnyílt az út, hogy még tovább növelje globális gazdasági és politikai szerepét. Európa azonban sajnos kritikus helyzet közelébe került, a kontinens motorja, a német gazdaság rég nem látott mélypontokra süllyedt, versenyképessége az energiaellátottság megoldatlansága miatt egyre csökken.

Kalapos Csaba véleménye szerint az arany, mint klasszikus „safe haven” eszköz egyelőre nem tölti be azt a funkciót, amit az eddig ismert közgazdasági alapvetések szerint a háború és az infláció indokolna. Az orosz inváziót követően látható volt egy felugrás, de ezt követően már inkább a dollár eszközök adtak inkább biztonságérzetet. “Most technikailag ugyan jó belépő szinteket mutat az árfolyam, de hosszabb távon inkább más megoldásokat javaslunk, olyanokat, amelyek kamatot, értelmezhető hozamot kínálnak a biztonság mellett” – húzza alá az SPB privátbanki üzletágának vezetője.

A búza árának növekedése várható

A mezőgazdasági termények tekintetében a szakértők a búza árfolyamára hívták fel a figyelmet, kitérve Ukrajna és Oroszország meghatározó szerepére a gabonafélék világkereskedelmében. Ebből eredően a háború kitörésekor jelentős emelkedés volt tapasztalható a búza árfolyamában, ami idővel megfordult, és gyakorlatilag a kiindulási szintekre esett vissza. A folyamat nem teljesen érthető, hiszen egyelőre az eddig megtermelt mennyiség töredéke sem tud piacra jutni. “Bizonyosra vehető, hogy a szűkülő kínálat árnövelő hatású lesz, ennek megfelelően érdemes lehet például a búza árfolyamát követő WEAT LN ETF szerepeltetése a befektetési portfóliókban” – emeli ki az SPB Befektetési Zrt. prémiumbanki üzletágának bankára, Kosovics László.

Érdemes az alapanyagok, termények és energiahordozók tekintetében is diverzifikált megközelítést alkalmazni, hiszen bár összességében jó belépő szinteket lehet most találni, ugyanakkor az egyedi eszközök rendkívül magas kockázatot jelentenek. “Az egyes nyersanyag instrumentumokban tapasztalható árfolyamingadozások gyorsak és számottevőek, mivel a befektetők sokszor nem kellő körültekintéssel, meggondolatlanul, türelmetlenül nyitnak és zárnak pozíciókat” – figyelmeztet Szabó Sándor, az SPB Befektetési Zrt. igazgatósági tagja.

A rövid futamidejű kötvényeket érdemes keresni

Az ajánlott befektetési időtávokat illetően Kalapos Csaba megítélése szerint még mindig a rövidebb időtávokra érdemes koncentrálni a kötvénybefektetések terén. A 2040 körüli lejáratú papírok helyett, most már csak a 2030-ig terjedő lejárati időszakokat ajánljuk a befektetőknek. “Ezek közé tartozik a norvég DNO olajtársaság dollárban denominált 8 százalékos kötvénye, az amerikai Footlocker ruházati cég 7 százalékos papírja, valamint az Aegon kötvénye is”. Kosovics László a prémium üzletágat illetően elmondta, hogy az általuk ajánlott kötvény ETF-ek is rövidebb időtávra koncentrálnak, illetve a rövid futamidejű, inflációkövető kötvény ETF-ekkel igyekeznek a befektetési portfóliókat kiegészíteni, példaként megemlítve a TIP5 ETF-et.

A globális részvénypiacokat illetően Kalapos Csaba véleménye szerint az év eleje óta tapasztalt jelentős esések továbbra is komoly kockázatokat vetíthetnek előre a jövőre vonatkozóan. A magas infláció miatt egy erőteljes kamatemelési ciklus elején vagyunk, a recessziós félelmek is erősek, az alapanyagárak és a munkaerő-költségek miatt pedig előreláthatólag csökkenni fognak a vállalati nyereségszintek. “Ez így összességében arra ösztönöz minket, hogy a portfóliókat a szokásosnál magasabb kötvényállomány mellett olyan befektetési eszközökkel, ETF-ekkel töltsük fel, melyek döntően az amerikai piacra fókuszálnak, és szélesebb horizontot fednek le” – mondta az SPB Befektetési Zrt. privátbanki üzletágának vezetője, Kalapos Csaba.

A védelmi ipar továbbra is jól teljesíthet

Az egyes szektorok közül az SPB szakértői a védelmi ipar képviselőit ajánlják megfontolásra, hiszen komoly kötelezettségvállalás tapasztalható nemzetközi viszonylatban a védelmi kiadások emelésére. Kiemelendők a repülőgépipari szereplők, illetve a fegyvergyártók, mint például a német Rheinmetall, amelynek árfolyama duplájára emelkedett idén.

Itthon a MOL esetében vonzó a kép

A hazai bluechip papírokat illetően elmondható, hogy alapvetően az ukrán-orosz háborús konfliktus és az Európai Unióval történő esetleges megállapodás mozgatja az árfolyamokat.

Az OTP drámainak tekinthető esése a korábbi, húszezer forint körüli szintekről a mostani 8 ezer forintra igen komoly izgalmakat hozott a BÉT-re, ugyanakkor a bank állapota stabil, a térség egyik kiemelkedően teljesítő pénzintézete, és folyamatos terjeszkedése is bizalmat kelt. Az elemzők által meghatározott célárak 50-60 százalékos nyereségtartalmat mutatnak az OTP esetében, viszont ennek megvalósulását számos tényező befolyásolja, ami legrosszabb esetben akár 1-1,5 éves időtávra is kitolódhat.

A MOL papírjait illetően most sokkal kedvezőbb a kép, és bár az elmúlt napokban komolyabb áresést tapasztalhattunk, ez csakis a legutóbbi osztalékfizetés természetes velejárója. A MOL rendkívül kedvező helyzetbe került a finomítói margin-ok kiszélesedése miatt. Ez az állapot egyelőre tartósnak tűnik, ami jelentősen emeli a MOL profittermelő képességét.

Forrás: https://profitline.hu/a-rovid-futamideju-dollarban-denominalt-kotvenyekbe-erdemes-fektetni-438567

Előző bejegyzés
Következő bejegyzés